Vitorlázás

Átadták a Balaton legnagyobb vízicsúszdáját
Tizennyolc évig állt lezárva Balatonfenyvesen.
Hívogató napsugár
„Zápor előtt, zápor után, mindig ugat az én kutyám. Zápor előtt a felleget, Zápor után a kék eget. „ (Kányádi Sándor) Nincs is kutyám! Csak én ugatok folyvást, hogy hideg van, meg eső, vacak idő… stb. Na, ennek itt és most vége. Olyan, amilyen, most például melegen ragyog a nap, sehol egy felhő. Induljunk hát tovább nyugat felé.
Online kalauzba gyűjtötték össze a legjobb balatoni sörlelőhelyeket
A különleges sörök kedvelőinek kedvez az az új online kalauz, amely a legjobb Balaton környéki kisüzemi sörfőzdéket, illetve craft söröket is árusító éttermeket, sörözőket és üzleteket gyűjti össze.
Versenyzési lehetőséggel, kishajós tréninggel és napvédelmi tanácsadással indul a nyár a Women On Water közösségben
Elindult a nyári vitorlás szezon, júniusban több program és lehetőség is várja a vitorlázókat a Women On Water Hungary szervezésében. Tudásfejlesztés, lehetőség teremtés a hajózásra, versenyzésre és közös élmények - ez mind fontos célja a WOW közösségnek, ezek köré szerveződnek a programok. A nyár beköszöntének jó oldala mellett van veszélye is – remek, hogy melegszik az idő, és egyre kellemesebb órákat tölthetünk vízen, de a nyári napsugaraknak többféle káros hatása is lehet szervezetünkre. A kishajós örömök és a nagyhajós versenyzési lehetőség mellett érdemes az egészségünkkel is foglalkozni, így a WOW NYÁR 2021 programjainak első eseményei bőrünk védelmének kérdését helyezik a középpontba.
Reklám
Június 19-től üzemel a Balaton legnagyobb szabadtéri vízicsúszdája Balatonfenyvesen

Egyik csúszda-ága 120 méter hosszú és 11 százalékos lejtésű, a másik közel 40 méter hosszú és 30 százalékos lejtésű.

Díjmentesen vonatozhatnak a KajlaBalaton24 napijeggyel a gyerekek a Balatonra
Szerdától augusztus 31-ig a Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek ingyenesen utazhatnak a MÁV-START, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain.
Igazi balatoni nosztalgia: ezek a hazai filmek készültek a magyar tengernél!
Rengeteg filmest megihletett már hazánk csodálatos tava, a Balaton. Így jó pár legendás mozifilmben feltűnik a magyar tenger, sőt mi több, gyakran az egész történet a tó partján játszódik. A Balaton szerelmesi számára sok helyszín ismerős lehet, általában szórakoztató komédiákat forgattak a vidéken, de akad köztük komolyabb témájú alkotás is. Íme a legismertebb hazai filmek, amelyek a Balatonon játszódnak!
Bortúra Badacsonyban
None
Múzeumi esték Hévízen
None
Orgonakoncert Hévízen Teleki Miklóssal
None
Apák napja 2021 Zalakaros

Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren ünneplik meg az Apák napját 2021. június 19-én.

Járai Márk - akusztik // frissTerasz
None
Tóparti retro-mozi: A Pogány Madonna 2021 Tihany

A Belső-tó partján nézhetjük meg a Tihanyban játszódó, mára már kultikussá vált alkotást, az egyik legnépszerűbb magyar filmet, a Pogány Madonnát.

Reklám
Múzeumi esték 2021 Hévíz

2021. június 24-25-én Múzeumi estéket rendeznek az egyedülálló Hévízi-tó városában.

Fókabébi született a Veszprémi Állatkertben
Megszületett a Veszprémi Állatkert történetének első borjúfókabébije. A legifjabb lakó június 7-én látta meg a napvilágot.
Évekig lopta az áramot egy balatoni férfi
A férfi a Balatoni otthonában kezdte el lopni az áramot. A házat apartmanként ki is adta, ahol szauna is volt.
Mesefesztivál-Balatoni legendák nyomában 2021 Balatonberény

2021. július 3-án rendezik meg a jubileumi, 20. Balatonberényi mesefesztivált egész napos családi programokkal.

21 pályázattal 6 milliárd forint fejlesztés a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

A természetvédelem egy kevésbé látványos, de annál fontosabb, komoly és sokrétű munkát igénylő tevékenységi területe a nemzeti parkoknak.

130 éves a Helka nosztalgiahajó 2021 Keszthely

2021. június 25-én színes programkínálattal ünneplik a 130 éves a Helka nosztalgiahajót Keszthelyen.

Trópusi nyárra, palacsintára vágyik az Animal Cannibals
Mit csinálnak hazánk zenészei, színészei és sportolói idén a Balatonnál? Mutatjuk. Az Animal Cannibals RicsiPíje mesél.
Szent Iván Éji Tűzugrás 2021 Balatonszentgyörgy

2021. június 25-én 16 órakor kezdődik Balatonszentgyörgyön, a Csillagvár Múzeumnál, a Szent Iván Éji Tűzugrás rendezvény.

Tartós lesz a kánikula

Pénteken is sok napsütésben lesz részünk, amit időnként fátyol- és kisebb gomolyfelhők zavarhatnak. Számottevő csapadék nem várható. Helyenként élénk lesz a keleti-délkeleti szél. 30-35 fokig melegszik a levegő napközben. Szombaton marad a kánikula sok napsütéssel, néhol egy-egy frissítő záporral, zivatarral. Az enyhe hajnalt követően délután újra 30-35 fokos melegre van kilátás. Vasárnap sem tágít a kánikula, a napos […]

Reklám
Folytatódik a hétvégén a Port Étterem híres kikötők sorozata

Sok minden történik mostanában a máriafürdői PORT étterem háza táján: a nápolyi hétvége már egy egészen új projektet készít elő, ugyanis nemsokára nyílik a déli part első autentikus kézműves pizzériája, ahova egyenesen Nápolyból érkezik a fatüzelésű pizza kemence. A nyitás már nem várat sokáig magára, addig is június 19-20-án az ételek szárnyán Dél-Olaszországba utazhatunk… Lesz […]

Akár sokkal olcsóbban is nyaralhatsz a Balatonnál: mutatjuk, hogyan

Az ország lakosságának körülbelül 70 százaléka szeretne nyaralni idén, ám egy négy fős család nem feltétlenül engedheti meg magának a vakációt az utóbbi időben elszállt árak miatt, amelyek a jelek szerint csak növekedni fognak. Akadnak viszont a horribilis összegekhez képest jóval kecsegtetőbb opciók, melyekről nem feltétlenül tud a nagy nyilvánosság – írja a penzcentrum.hu. Egy […]

30 fok felett lesz ma a hőmérséklet, várnak a strandok!
None
Magyar kedvencek a Jazzpikniken – itt a Fábián Juli Színpad teljes line-upja

Július utolsó két napján Paloznakon örömzenél a magyar jazzélet színe-java! A Fábián Julinak emléket állító színpadon minden évben a hazai jazz jeles művészei lépnek fel, hogy a nemzetközi előadók mellett a magyar jazz élvonala is képviseltesse magát. A 9. Paloznaki Jazzpikniken olyan művészekkel találkozhatunk – többek között –, mint Saya Noé, a Swing á la […]

Szép lányokkal lesz tele Balatonfüred

Július 31-én rendezik meg Balatonfüreden a 196. Anna-bált, az Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit is megtartja a város. Lesz prímásverseny, operagála, kórusok koncertje és báli operettműsor. Az ország egyik legrégebbi társadalmi eseménye tavaly a vírus helyzet miatt elmaradt, az idén azonban az aktuális rendelkezésekhez igazodva megtartják a bált. Az eseményt július 31-én, szombaton az Anna Grand

Keszthelyi az Év Balatoni Háza
Mármint 2020-ban. Füredi és fenékpusztai ingatlanok rúgtak még labdába.
Kánikula lesz hétvégén is, igazi balatoni idő - hétvégi programajánló
Itt a nyár, a napsütés, a vízbe csobbanás, a vízibickli, a fagyi és a parti lángos. És persze, színes programokkal is vár a Balaton. Hétvégi programajánló.
Szezonnyitó és búcsú
None
Strand / Sport / Játék / Balaton
None
Július 2-4: Kereked Klasszikus Kupa, tizenegyedszer!
A Klasszikus versenysorozat idei második állomása a csopaki Kereked Klasszikus Kupa lesz. A verseny különlegessége, hogy évek óta, hagyományosan ekkor adják át az előző évi Klasszikus vándordíjat egy szombat esti fényképes-videós visszatekintés és az azt követő élőzenés vacsora kíséretében.
A lassúság gyönyöre - Ezüst szalag 2021
Az megvan, hogy „sail fast live slow? Magyarul: élj lassan, vitorlázz gyorsan. Ezt próbálnám alkalmazni, de sehogy se sikerül. Úgy alakult, hogy az életünk átkozottul pörög, mi meg bizony elég lassan vitorlázunk. Hogy is tudnánk felgyorsulni egy YS III-as 6 tonnás bútorszállítóval, amibe sikerült beépítenünk komfortzónánk szinte minden szolgáltatását.
Több ezer résztvevőt várnak a Balaton-átúszásra
Elindult a nevezés a 39. Balaton-átúszásra, melyre idén is hatalmas az érdeklődés. Te leúszod vagy megúszod az 5,2 km-es távot?
Fa Nándor új vitorlásokat tervez

A Fa Nándor által alapított Kétszemélyes Balaton-kerülő és a Keszthely–Kenese szólóverseny is lezajlott, a legendás vitorlázó versenyei közül már csak a Szóló Balaton-kerülésre kell várni. A kétfős versenyre május 29-én került sor (a Tantál fedélzetén Fazekas Gábor és Gyapjas Balázs nyerte), az elmúlt hétvégén pedig a Keszthely–Balatonkenese-távon az egyszemélyes megmérettetés is lezajlott. A a Keszthely–Kenese

Már megvan a Balaton-átúszás időpontja, amit idén SUP-pal is lehet teljesíteni
None
Kiszárad-e a Balaton?
Sajnos igen. De nem mindegy, mikor.
Algásodást figyeltek meg a Balatonnál, jelenleg így áll a helyzet
None
Családi nap a Festetics majorban 2021 Keszthely

Családi napra invitálja 2021. június 20-án a keszthelyi Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely az érdeklődőket.

Hogyan lesz Badacsonytördemicen könyvekből kisbusz?
Emlékszel a pörgő tördemici alsószoknyákra, a hangos kurjantásokra, a pásztorbotok dobogására, a csillogó gyerekszemekre? Most könyvadománnyal segítheted a táncosokat álmuk elérésében, egy kisbuszra gyűjtenek.
Múzeumok Éjszakája 2021 Tapolca

Színes programkínálat a Tapolcai Városi Múzeumban 2021. június 26-án, a Múzeumok Éjszakáján.

Múzeumok Éjszakája 2021 Balatonalmádi

2021. június 25-én 21-24 óra között múzeummá változik a balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár.

Múzeumok Éjszakája 2021 Tihany

2021 nyarán különleges, egy történelmi korszakban csak egyszer látható élmény várja a Múzeumok Éjszakája résztvevőit.

Múzeumok Éjszakája 2021 Balatonszárszó

Programok Balatonszárszón, a József Attila Emlékházban 2021. június 26-án, a Múzeumok Éjszakáján.

Múzeumok Éjszakája 2021 Keszthely

2021. június 26-án Keszthely magán- és közgyűjteményei, kiállítóhelyei különleges rendezvényekkel várják a látogatókat.

Halálos kimenetelű karambol történt Veszprémnél, a 8-ason

Tegnap egymásnak ütközött egy kisteherautó és egy kamion Veszprém közelében a 8-as főúton – olvasható a 24.hu-n A baleset következtében egy személy a helyszínen életét vesztette, további egy fő pedig megsérült. A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrség a 8-as számú főút új szakaszán az útpályát teljes szélességében lezárta, a forgalom a […]

Reklám